környezetbarát takarítás

Takarítás: Lépések a „zöldebb” otthon felé – 3. rész

Hogyan takarítsunk és tartsuk tisztán az otthonunkat környezettudatosan?
 
Amint elkezdjük a gyakorlatban alkalmazni a szelektív hulladékgyűjtés szabályait és tudatosan törekszünk arra is, hogy mindenfajta keletkező hulladék mennyiségét csökkentsük, rá fogunk jönni, hogy a környezettudatosság nem szűkíthető le a hulladék és annak kezelésével kapcsolatos témák körére.
Nemcsak a hulladékgyűjtésben változtathatunk a korábbi szokásainkon. Minden olyan tevékenységünket, melynek során eszközöket és/vagy anyagokat használunk fel, tehetjük sokkal környezetkímélőbbé.
Módszereink, eszközeink és anyagaink tudatos megválasztásával elérhetjük, hogy tevékenységünkkel kevesebbet vagy egyáltalán nem ártunk a szűkebb és a tágabb értelemben vett környezetünknek.
A takarítás, a mosás, és az otthonunkban megtalálható használati tárgyak, eszközök tisztán tartása egy olyan terület, ahol több változtatásra is szükség lehet, ha környezettudatosan szeretnénk élni.
Vegyük sorra, hogy hogyan takarítsunk és hogyan tartsuk tisztán az otthonunkat környezetbarát módszerek és eszközök alkalmazásával!
 

1. Használjunk a lehető legkevesebb ivóvizet a takarításhoz, ezáltal csökken a keletkező szennyvíz mennyisége is!

 
Számadataink csak a professzionális keretek között zajló takarításról vannak, de már ez is jól mutatja a nagyságrendet.
A közintézmények, bankok, irodák, kórházak, üzemek, bevásárlóközpontok és a tömegközlekedési járművek takarítása csak Magyarországon havonta kb. 13 600 m3 ivóvíz felhasználásával valósul meg, melyből 13 000 m3 szennyvíz keletkezik.
 
Ipari takarítás, vízhasználat
Az ipari takarítás jelentős mennyiségű vizet használ fel
 
A háztartásokban felhasznált mennyiséget is hozzáadva ezekhez a számokhoz, láthatjuk, hogy a vízfelhasználás mértéke már önmagában is jelentős terhet ró a környezetünkre.
Mikroszálas, többször felhasználható törlőkendők segítségével jelentősen csökkenthetjük a felhasznált víz mennyiségét, hiszen ezek a speciális kendők kevés vízzel is eredményesen tisztítják a szennyezett felületeket. A finom szálak képesek arra, hogy a tisztítás során a legmakacsabb szennyeződéseket (akár a zsírt is) fellazítsák és magukba szívják, ráadásul a mikroszálas eszközökhöz nem szükséges (sőt, sok esetben tilos) tisztítószert használni, elég a kendőt bevizezni a takarítás megkezdése előtt.
A víz fellazítja, a milliónyi kis szál éles éle feldarabolja és „foglyul ejti” a szennyeződéseket, amit aztán az anyag magában is tart. A parányi elektrosztatikus szálak elektromos töltésük révén mágnesként vonzzák magukhoz a port.
Ezek a kendők karc nélkül tisztítanak, így akár kényes felületeken (pl. üveg, CD vagy kerámia) és szárazon is használhatóak. A látható szennyeződések mellett a mikroszálas tisztítókendők a felületeken lévő baktériumokat is eltávolítják, ezt laboratóriumi tesztekkel is igazolták.
 
Vízhasználat környezettudatosság
A csap folyatásával egy életre érdemes felhagyni
 
Ha a takarításhoz használt víz hőmérsékletét és nyomását erre alkalmas eszköz segítségével megnöveljük, bevethetjük a gőz erejét is, amivel jelentősen nagyobb hatásfokkal és kevesebb ivóvíz felhasználásával dolgozhatunk. Arra viszont mindig figyeljünk, hogy a tisztítandó felület legyen ellenálló a hővel szemben, nehogy kárt okozzunk benne.
Akinek lehetősége van arra, hogy folyamatosan összegyűjtse az esővizet, tegye meg, mert annak egy részét a takarítási folyamatokban is felhasználhatja, természetesen szem előtt tartva, hogy a kert locsolásához is a természetes, lágy és finom esővíz az ideális és a nagyobb mennyiséget érdemes erre tartogatni, mert azt a növények sokszorosan meghálálják.
 

2. Ha már muszáj tisztítószereket alkalmaznunk, használjuk ezek környezetbarát változatait!

 
Amennyiben a szennyezett felület, amit takarítani szeretnénk, vegyszer nélkül nem tisztítható hatásosan, törekedni kell a környezetbarát tisztítószerek használatára.
Ezeknek a termékeknek a fő jellemzője az, hogy összetevői megújuló erőforrásokból származnak, gyártásuk és forgalomba hozataluk során folyamatosan figyelembe vették a környezetre gyakorolt hatásukat, jó minőségűek és életciklusuk egy vagy több szakaszában is jelentős környezeti előnnyel rendelkeznek a többi, nem környezetbarát tisztítószerrel szemben.
 
Környezetbarát mosogatás
Környezetbarát mosogatószerből ma már sokféle kapható
 
A boltok polcain tallózva érdemes az ún. öko-címkével ellátott termékeket keresni, mert ezekről biztosan tudhatjuk, hogy megfelelnek a környezetbarát tisztítószerekkel szemben támasztott követelményeknek és előírásoknak.
Természetesen nem kell ragaszkodni a kimondottan takarítási céllal készült szerekhez. A citromsav, az ecet és a mosószóda sok esetben bizonyulhatnak a legjobb és egyúttal legkörnyezetbarátabb megoldásnak. Bátran ki lehet próbálni az alkalmazásukat a takarításban is.
 

3. Takarítóeszközökből válasszunk olyanokat, amelyek hosszabb élettartamúak és ezáltal ritkábban keletkezik hulladék a felhasználásuk során!

 
Érdemes jól körülnézni a boltokban és a webáruházakban, hogy tisztában legyünk a kínálattal.
Nem minden eszköz környezetbarát, ami elsőre annak látszik. Attól még, hogy az alapanyaga kókusz vagy kender, nem biztos, hogy ezek lesznek a legjobb választások a számunkra. Próbáljunk ki több típust is és kérdezzük meg a tapasztaltabb ismerőseinket, hogy nekik mi vált be.
 

4. Korlátozzuk a felhasznált papír mennyiségét a takarítási folyamatokban is!

 
Ablakpucoláshoz használhatjuk a nagyanyáink idejében már tökéletesen bevált újságpapírt, ami tulajdonképpen az újrahasznosítás egyik formája. Az egyéb felületek tisztításához, letörléséhez pedig a papírtörlő helyett válasszunk inkább többször felhasználható kendőket.
Ha nem vásárolunk környezetbarát tisztítókendőket, hanem saját, már nem hordott, jó nedvszívóképességgel rendelkező ruháinkat újrahasznosítva magunk varrunk ilyeneket, azzal tényleg nagy lépést tettünk a környezettudatos életmód és életvezetés irányába.
 
Ruha újrahasznosítás
Elhasználódott ruháinkat is befoghatjuk takarítóeszköznek
 
Ha már körülöttünk minden tiszta, ragyogó és baktériummentes, nézzük meg, hogy mit tehetünk a ruháinkért és más textilneműinkért a környezettudatosság jegyében.
 
A következő bejegyzésben a környezetbarát mosás lehetőségeit vesszük majd sorra, tartsatok akkor is velünk!

1 thought on “Takarítás: Lépések a „zöldebb” otthon felé – 3. rész”

  1. Pingback: Mosás: lépések a „zöldebb” otthon felé – 4. rész | Ecocatering blog

Comments are closed.