környezetvédelem gyerekeknek

Környezetvédelem gyerekeknek: 8 egyszerű környezeti nevelési tipp

A szülők is sokat tehetnek azért, hogy a gyermekeik a környezetük védelmét elsődleges céljuknak érezzék. A legegyszerűbb tettek és az ezekre való nevelés hatékonyabbnak bizonyulhatnak, mint a részletesen kidolgozott akciótervek sokasága. A példamutató tetteink befolyásolni fogják a gyermekeink hozzáállását is. A legjobb, amit tehetünk, hogy ezeket megmutatjuk nekik és együtt csináljuk velük.

Jelen cikkünkben megosztunk olvasóinkkal pár gyakorlatban is alkalmazható tippet, amelyeket a jövő generáció környezethez való támogató hozzáállásának kialakítása érdekében alkalmazhatunk.

1. A hulladékgazdálkodás

Fontos megtanítani a gyerekeknek, hogy a hulladék a hulladékgyűjtőbe való, és nem dobáljuk el sem az utcán, sem a parkban, sem pedig az erdőben. A hulladék otthoni gyűjtése kapcsán is fontos tudnivalókat kell átadnunk a következő generációnak.

Sok háztartásban van már szelektív hulladékgyűjtés, de még mindig nem általánosan elterjedt a használata a szelektív gyűjtőknek. Pedig a környezetünk védelme érdekében mindenképpen érdemes és szükséges szelektíven gyűjteni a hulladékot. A gyerekeknek meg kell tanítani, melyik gyűjtőbe mi kerülhet bele, és miért. Nekik ez lehet egy játékos dolog, miközben valami nagyon fontosat tanulhatnak meg. Mire felnőnek, a szelektív gyűjtés már beépülhet a szokásaikba, amit a környezetünk (főleg, ha egyre többen így gyűjtik a szemetet), előbb-utóbb meg fog hálálni.

Ehhez a témához tartozik még, hogy a veszélyes hulladékok felismerése is rendkívül lényeges részét képezi a környezetvédelemnek. Az elektromos berendezések, az akkumulátorok, az elemek például veszélyes hulladéknak számítanak, amikor elhasználódnak és ki kell kerülniük a háztartásból.

környezetvédelem gyerekeknek, elemek

A gyermekek egyelőre valószínűleg nem kerülnek ilyenek típusú hulladékokkal érintkezésbe, jó, ha minél korábban megtanítjuk nekik, hogy az ilyen jellegű tárgyakat nem a hagyományos hulladékgyűjtőkbe kell tenni, hanem minél előbb el kell juttatni egy, az adott típusú veszélyes hulladék begyűjtésére létesített pontra.

2. A vízgazdálkodás

A vízcsap elzárása az egyik legfontosabb mozdulat, amit a gyerekeknek meg kell tanítanunk. El kell magyarázni nekik, hogy a falból kiálló vízcsap nem egy kiapaszthatatlan forrás, hanem egy értékes dolog. Bonyolult és drága eljárások árán juthat belőle tiszta és iható vízhez az ember. A tiszta, ivásra is alkalmas vizet értékelnünk kell, és figyelembe kell vennünk, hogy bolygónk édesvíz készlete nem áll korlátlanul és minden esetben rendelkezésünkre.

A gyerekeknek is fontos megtanulni, hogy fogmosás közben nem folyatják a vizet, és a zuhanyt sem használják feleslegesen hosszú ideig. Minden ilyen apróság okosítja és felelősebb felnőtté teszi őket, így nevelve arra, hogy a Föld és az emberiség védelmében cselekedhessenek.

3. Az energiagazdálkodás

Nemcsak a víz, de az energia is olyan dolog, amelyet nem szabad ész nélkül használni, mert nem áll rendelkezésre korlátlanul. Az elektromos áram előállítása még napjainkban is a környezetünket romboló folyamatok segítségével folyik. Ennek az az oka, hogy olyan fosszilis anyagok, mint a szén, a földgáz, illetve a kőolaj kellenek hozzá, ezek átalakítása energiává pedig sajnos környezetszennyező anyagok kibocsátásával jár.

Ráadásul a Föld nyersanyagkészletei is végesek, és az embereknek nem lenne szabad folytatni a kizsákmányoló kitermelést, súlyosan megkárosítva ezzel a hozzáállással a természetet. Tanítsuk meg tehát a gyermekeknek, hogy a lámpák ne világítsanak feleslegesen, illetve a tévé se legyen bekapcsolva, ha nem nézi senki. Ha nagyobbak lesznek, így ők is odafigyelhetnek a mértékletes, tudatosan csökkentett energiahasználatra.

4. Az erdőgazdálkodás

környezetvédelem gyerekeknek, erdőgazdálkodás

Az erdők környezetvédelmi szerepe minden más növénytársulásénál fontosabb. A többivel szemben az az előnye, hogy újratermelési ciklusa igen hosszú, az emberi beavatkozás után is évtizedekkel mérhető. 

Jó irányban befolyásolja a természeti vízháztartását, többek között mérsékli a káros szelek hatását, megköti a port. Ezeknek a közismert  környezetvédelmi előnyöknek ismeretében különösen nagy figyelmet  kell fordítani az erdőknek az üvegházhatású gázok visszaszorításában kifejtett szerepére.

Gyermekeinkkel megértetni mindezeket úgy tudjuk, ha az oktatási anyagba beépítve tárgyaljuk a témát, valamint bevonjuk őket a cselekvésbe is. Faültetési programok és iskolai kertészet létesítése mindenképp javasolt, mert ezek segítségével felelőségteljes gondolkodásra és gondoskodásra ösztönözhetjük a gyerekeket.

5. Az újrahasznosítás

A megunt játékok, a kinőtt, már nem hordott ruhák és cipők újrahasznosítása, elajándékozása vagy adományozása olyan cselekedetek, amelyekből a gyerekek a környezetvédelemről is sokat tanulhatnak.

Az ilyen kezdeményezésekhez való csatlakozással nem csak a környezetünket védjük, hanem azt is elérhetjük, hogy a gyermekeink is megértik az adakozás fontosságát és megélhetik az élményét. Ha élő példákon keresztül tudjuk velük megértetni, hogy mennyire örülnek mások az ő régi játékaiknak vagy ruháiknak, sokkal könnyebben fognak tudni megválni azoktól.

Természetesen számos dolgot lehet újrahasznosítani egy háztartásban. A fantázia és kreatív gondolkodás is fejleszthető a téma segítségével. Új életre kelhetnek régi bútorok, palackok, tárolódobozok és sok minden más is, amelyek egy átalakítás során kaphatnak új esélyt a további használatra. A fiatalabb generációt meg kell tanítanunk a régi értékek tiszteletére és az újrahasznosítás jelentőségére.

Az újrahasznosítás megjelenhet az eszközeinkben is, amikor tudatosan olyan tárgyakat keresünk és vásárolunk, amelyekről tudjuk, hogy így készültek. Lehetnek azok akár konyhai eszközök, táskák, bőröndök, ékszerek vagy kisbútorok. Szerencsére a kínálat egyre inkább szerteágazó, mert az emberek egyre tudatosabban választanak környezetbarát megoldásokat ezen a területen is.

6. A közlekedés

Ebben a tárgykörben is a felnőttek példája jelentős és megkerülhetetlen a gyerekek környezeti nevelésében. Érdemes a szülőknek is átgondolni, hogy mikor és milyen célponthoz való eljutás érdekében szükséges feltétlenül autóba ülniük. Ez főleg abban az esetben fontos eldöntendő kérdés, amikor van lehetőségük igénybe venni a közösségi közlekedés járműveit is. A tavasz beköszöntével pedig előkerülhetnek a rollerek és a kerékpárok is, amelyek sok esetben gyorsabban és könnyebben használhatóak a városi közlekedésben, mint egy autó.

Jó dolog a kényelem, de meg kell tanítanunk a gyermekeinket arra, hogy néha érdemes elhagyniuk a saját komfortzónájukat egy olyan távolibb, nemesebb cél érdekében, mint az egészséges környezet és a tiszta levegő.

7. A táplálkozás

környezetvédelem gyerekeknek, táplálkozás

Az általunk elfogyasztott ételek környezetvédelmi vonatkozásai olyan sokrétűek, hogy akár egy teljesen külön bejegyzést is kitöltenének. Fontos megértetnünk a gyermekekkel, hogy a táplálék sem korlátlanul áll rendelkezésükre, ugyanúgy, mint az ivóvíz vagy az energia.

Az ételeink kiválasztásánál pedig nem csak az lehet szempont, hogy mennyire egészséges, hanem az is, hogy végiggondoljuk: mennyit ártunk a környezetünknek azzal, hogy többszörösen becsomagolt vagy több ezer kilométeren keresztül utaztatott termékeket vásárolunk.

Mutassuk meg a gyerekeknek a piacot, vásároljunk helyi termelőktől és igyekezzünk jól felmérni a saját igényeinket, mert az élelmiszerek általában idővel megromlanak és sok plusz hulladék keletkezésével járnak a háztartásban. Ráadásul a pazarlás jelensége is erősen környezetkárosító hatású. Gondoljunk bele, hogy mennyivel jobb volna, ha mindenki csak annyi élelmiszert vásárolna, amennyit el is fogyaszt. Biztosan lényegesen kisebb terhelést jelentene a környezet számára.

Az, hogy a vegetarianizmus mennyivel jobban környezetbarát, mint a húsfogyasztás, arról megoszlanak a vélemények. Ami biztos, hogy bármelyik táplálkozási irányzatot választjuk, érdemes mértékletességet tartani a fogyasztásban és nem pazarolni az ételt.

8. A tisztálkodás és a tisztaság

A vízgazdálkodás pontnál már kicsit kitértünk erre a témakörre is, amikor említettük, hogy milyen fontos figyelni a tiszta vízre és arra, hogy abból mennyit használunk.

Ez nagyon meghatározó téma, hiszen a legtöbb háztartásban nincs lehetőség újrahasznosítani mondjuk a mosógép öblítővizét vagy a zuhanyzáskor elhasznált vizet a wc tartályba visszaforgatva és emiatt még a wc lehúzásához is ivóvíz minőségű vizet használunk el. Ha belegondolunk, hogy élnek úgy emberek, hogy órákat gyalogolnak pár liter iható vízért, akkor ez felfoghatatlan lehet a számunkra. Persze nyilvánvaló, hogy nekik attól nem lesz jobb, ha a mi gyerekeink nem folyóvíznél mosnak fogat, mégis fontos, hogy megtanítsuk nekik az értékek tiszteletét.

A téma másik sarokpontja, hogy milyen eszközöket és szereket használunk a tisztálkodáshoz és a tisztaság eléréséhez. Műanyag flakonok, eszközök és vegyi laborokban kevert tisztítószerek sokaságát emeljük le a boltban a polcról, vagy inkább keressük a környezetbarát megoldásokat és lehetőségeket, megmutatva azokat a gyerekeinknek is. Ez utóbbi irány volna a kívánatos, hiszen ezzel az első pontban taglalt hulladékgazdálkodás problémáit is csökkenteni tudjuk.

Biztosan lehet még folytatni a sort, hogy milyen területeken lehetséges a gyermekeinket a környezettudatosság irányába terelgetni. Ha van ötleted és szeretnéd velünk is megosztani, várjuk a hozzászólásodat és a véleményedet! Ez egy olyan téma, amelyről érdemes és szükséges sokat beszélgetni, valamint minél több információt megosztani embertársainkkal.

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük